A közös élmény

RoadBuster

RoadBuster

Egy tiszta (Sz)ügy érdekében

2021. április 13. - roadbuster

169465077_1666757780182167_7880270317540791656_n_1.jpg

A természet kevéssel megelégszik.” Ezzel a gondolattal a fejemben elhatároztam, hogy meghálálom azt a sok kellemes percet a természetnek, amit tőle kaptam/kapok. Rengeteg szép helyen járhattam, gyönyörű természeti értékeket láthattam hazánkban, viszont egy nagyon szomorú jelenségnek is a megfigyelője voltam, mégpedig a mérhetetlen szemetelésnek. Mindig megdöbbenek azon, hogy az erdőkbe becipelt üdítős, sörös stb. dobozok, műanyag flakonok el vannak hajigálva, pedig üres állapotukban már könnyebb kivinni, mint tele becipelni.

Tovább

A Hubertlaki-tó, avagy a bakonyi "Gyilkos-tó"

 20210403_133129.jpg

A húsvéti hétvégét rokonaimnál töltöttem. Már egy jó ideje tervezgettük, hogyha ott leszek és jó időnk lesz, kirándulunk egy kellemeset a közelben lévő Bakonyba. Ezúttal nem én terveztem meg az útvonalat, mivel két tizenéves is velünk tartott.

Tovább

Nagy Hársas és az apci tengerszem

img_4833.jpg

Hétvégére szép időt mondtak, így vasárnap úgy döntöttem, hogy ismét Nógrád-megye felé indulok. Amikor a 21-es úton mentem, mindig láttam egy tornyot Jobbágyi magasságában egy hegyen. Gondoltam, akkor most azt veszem célba.

Tovább

Felsőtoldi Kéz-kilátó

Február 11-én egy szibériai hidegfront érte el hazánkat. Nagyon hideg volt, és hétköznap még úgy éreztem, hogy nem megyek sehova hétvégén a csontig hatoló hideg szél miatt. Ennek ellenére szombatra egy gyönyörű, napsütéses reggelre ébredtem, és elhatároztam, hogy a héten Nógrádban töltött fél nap után arrafelé fogok kirándulni. Nem olyan rég hallottam a Kéz-kilátóról, így a választásom arra esett.

_dsc7116v1.jpg

Tovább

Egy varázslatos hely, a Bledi-tó

bledi_to_korul_blogra.jpg

A szállásom Bledtől körülbelül 3 km-es távolságra volt, Ribnoban (Bledbe érkezésem előtti helyszínekről itt olvashatsz - Posztojna, Predjama, Ljubljana és Lipica) Mivel nem szeretek az autóval bajlódni, ezért úgy döntöttem, hogy gyalog érem el a várost. Nem bántam meg. Az oda vezető út sok szép tájat, fotótémát biztosított.

Tovább

Irány a Bledi-tó, de még előtte....

Korán reggel még Piranban (Piranról az irást itt találod) egy kávéra beültem, aztán fájó szívvel mentem tovább. A fő célpont: a Bledi-tó.

De hogy az oda vezető út ne csak kocsikázással teljen, így először megálltam megtekinteni a több száz éves múltra visszatekintő majorságot, a lipicai ménest (ez a lófajta amúgy Szilvásváradon is megtekinthető). Bár lovagolni nem tudok, de mindig megnyugtató érzés ezek mellett a gyönyörű állatok mellett lenni, esetleg megsimogatni. 

 

Tovább

Szlovénia egyik kincse, Piran

  1. nap

Budapesttől majdnem 600 km távolságra találjuk Pirant.

piran_varos1_v1.jpg

 Kocsival nem lehet behajtani az óvárosi részbe, így az óvárosi rész előtt le kell tenni az autót egy mélygarázsba  vagy kardió edzés gyanánt kicsit messzebb is letehetjük az autót,  ahol természetesen ingyen lehet parkolni.

Az óvárost egy komolyabb magaslatról leereszkedve lehet elérni. Egy régi várfal ölelte körbe Pirant, amire 2 euró ellenébe lehet felmenni. Mindenképpen ajánlom, mert gyönyörű a panoráma. Napközben is szép a kilátás, de érdemes naplemente környékén felmenni, mert szemet gyönyörködtető a látvány.

Tovább

Szlovénia, ide vissza kell még jönnöm

Egy ötnapos hosszú hétvégét sikerült kiütnöm az elmúlt hetekben. Az út során Pirant - egy gyönyörű olasz hangulatú tengerparti várost fedeztem fel, majd egy izgalmas, Indiana Jones hangulatát idéző cseppkőbarlang látogatáson vettem részt , ezt követően a Predjamai várat fedeztem fel. Egy kis Ljubljana és végül a Bledi tavat és környékét ismertem meg. Óriási, meseszép. Na de a részletekről majd holnap. Addig is egy kis ízelítőként egy "magazin" jellegű fedlapot csináltam az egyik képemből.

elso_cimlap_sarga_kerettel_2.jpg

Balatoni Gasztro túra, avagy egy hosszú hétvége másképpen 2.0

2-3 nap

Az előző nap nem ettem keveset, de legalább sokat!

Reggeli előtt egy kis pancsolással kezdtem a napot, mivel a szálló közvetlen átjárást biztosít a strandra. Ezután korgó gyomorral bandukoltam le az étterembe. Bőséges választéka van a hotelnek, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb reggelit (édes, sós, zöldség-gyümölcs, felvágottak, virsli, húsok stb.). Az előző napi kaja bumm után igyekeztem lightosan indítani a napot, ezért itt nagyon keveset ettem.

Aki több napot tölt el a városban, annak tudom ajánlani a városban található kilátót, amire sajnos nem tudtam felmenni, mert felújítás alatt volt, de elnézve a helyszínt, szép lehet a panoráma onnan. De útközben is találtam némi megmosolyogtató helyet. Egy madárlakokkal telerakott kerítést. Mindenféle "építészeti stílusban" készült otthon a madarak részére.

 

A következő úti cél Balatonszemes, ahol a Kistücsök étterem konyháját vettem gorcső alá.  Persze az ide vezető út során sok szép várost, látnivalót meg lehet nézni (Fonyód, balatonboglári gömbkilátó stb.. Mivel eléggé elidőztem a vízi örömökben, így az idő szűke miatt ezekre a helyekre majd máskor megyek el.) Ezért én csak egyszer álltam meg, egy gyönyörű napraforgó mező mellett, hogy ezt a képet elkészítsem Nektek (ilyen cool legyen a nyaratok): 

 

napraforgo_szemcsiben_logo_nelkul.jpg

 

Megérkeztem a Kistücsökbe. Jó hideg limonádé várt, és a következő ebéd menü:

  • Kacsamájpástétom friss házi kenyérrel
  • Paprika krémleves sült zöldségekkel
  • Vargányagombás vaddisznóragu grillezett puliszkával
  • Házi krémes gyümölcshabbal

 

A paprikakrémlevest annyira nem sikerült megkedvelnem, de a többi rendbe volt… a házi krémes…ahhh, hiába voltam már tele, azt befaltam, nagyon jó volt. Itt, a Kistücsökben egy szívmelengető élményem is volt, mivel egy régi, kedves, balatoni vendéglátós időszakomból ismert kollégámmal is összefutottam, akit több, mint 10 éve nem láttam (egy szezont lehúztam a Balcsin, Siófokon még ifjú koromban J).

 

Tovább haladtam és Siófokig meg sem álltam. Na ez az a város, ahol rengeteg programlehetőség van. Most egy kis hajózásra vágytam, hogy a kellemes  ebéd után a tó közepéről csodáljam a gyönyörű tájat, a vízen lebegő hajókat, vitorlásokat. Megnyugtató élmény volt.

Úgy döntöttem végül, hogy a nap hátralévő részében, illetve másnap már itt maradok a városban és a kajálást kicsit visszafogva pihenek.

az M7-esen mindig csak a távolból szemléltem Miksa huszárt, most viszont hazafelé jövet úgy gondoltam megér egy misét, hogy lekanyarodjak és megtekintsem. Kb 5-10 perc távolságra van a sztrádától a 12,5 méter magas, a világ legnagyobb huszár szobra. Mivel már a nap is lemenőben volt, így egy elég hangulatos képpel búcsúztattam ezt a hosszú hétvégét.

miksa_huszar_logo_nelkul.jpg

Remélem tudtam új helyeket ötleteket adni. Gyönyörű szép útvonalon lehet végigmenni a Balaton körül, rengeteg élménnyel lehet gazdagodni. 

Következő utam Szlovéniába lesz, ahol 5 napot fogok eltölteni. Az útitervről később írok, már nagyon várom! Annyit elárulok, hogy izgalmas helyszíneket, programokat állítok össze, ami pároknak, családoknak is egyaránt érdekes lehet, amire aztán mindenki személyre szabottan tud építeni.

 

Szép napot RoadBusterek! :)

Balatoni Gasztro túra, avagy egy hosszú hétvége másképpen

1. nap

terkep.jpg

1. nap

„Nekem a Balaton a Riviéra!” Talán egy mindenki által ismert dallam kicsiny hazánkban. Elhatároztam, hogy egy különleges programot csinálok, ami talán minden korosztálynak megfelel. Finom ételek, italok és csodálatos Balaton környéki tájak, ami nem csak a testnek, hanem a léleknek is melengető.

Egy három napos túrát ajánlok, ami természetesen szabadon változtatható, de gondolatébresztőnek szerintem elfogadható lesz ez a program.

Tovább
süti beállítások módosítása